Üdvözöllek  Fischer Gyula honlapján!

Sunday, 21 January 1900 00:00

Utolsó módosítás:

Sunday, 21 January 1900

" A jó mérnök közelít,elhanyagol,feltételez "

 

                                            Dr. Zsuffa István

Mai dátum:

Látogatók száma:

2013.01.01.- óta

Online:

Informatika

Sosem gondoltam volna,hogy a számítástechnika ennyire kikerülhetetlen lesz az életem során.Pedig a kezdet nem igazán volt bíztató amikor a főiskolán programot kellett írni Fortran-IV nyelven azt lyukkártyára rögzíteni majd lefuttatni egy R10-es Videoton számítógépen.Csak arra koncentráltunk, hogy átmenjünk a vizsgán.

Aztán kaptam egy PTK programozható zsebszámoló gépet amivel már kisebb feladatokat is gyorsan el tudtam végezni.

Majd megjelentek az első PC-k.DOS operációs rendszer alatt ismerkedtünk meg az első játékokkal, adatbáziskezelőkkel (dBase,FoxBase),táblázatkezelővel(Lotus),programfejlesztő eszközökkel(Basic,Clipper,Pascal).

Egyre több hasznát vettük,vesszük a számítógépnek és amit csak csak lehet a segítségével végzünk el.

1994-től kezdtem el foglalkozni a hardverrel ("vas"-al) amikor is az első Budapesten vásárolt PC-m már fejlesztésre szorult. Ez egy 386 Sx/40 Mhz-es processzorral ellátott OCTEK alaplap volt 2 Mb RAM-al 1,44 Mb floppy meghajtóval, 40 Mb-os merevlemezzel.

És mivel semmi kedvem sem volt Bp-re mászkálni (bővítés ürügyén) ezért elkezdtem szaklapokat olvasni.

És elkezdtem a gépemet "tuningolni." Vettem 2 Mb RAM-ot, meg egy matematikai "co" processzort.

Hát így kezdődött. Az elmúlt 25 évben aztán tapasztalatot szereztem bőven(ezt a mi nyelvünkön úgy mondják - hogy jó sokat szívtam...)Elsősorban az inkompatibilitás, eszközmeghajtó állományok hiánya, illetve hibája stb. miatt.

Magánvállalkozóként több mint 100 millió forintot forgalmaztam.

Csak azért nem hagytam még abba ezt a mazochista szakmát mert sajnálom az eddig szerzett ismereteket.

 

Napjainkban elsősorban konfigurációk optimalizálásával, adatmentéssel, karbantartással, weblapok fejlesztésével foglalkozom - szabad időmben. Használt de tesztelt alkatrészeket is forgalmazok - elsősorban merevlemezeket, monitorokat, billentyüzeteket, játékokhoz pozicionáló eszközöket.

Szívesen adok tanácsot új számítástechnikai eszközök beszerzéséhez, meglévő technikák ésszerű fejlesztéséhez. 

 

Copyright © 2018 Fischer Gyula